Babylon
2024.10.30
Egyszer volt, hol nem volt, a Mississippi folyón is túl, ott, ahol a kokainhegyekbe bevándorló orrok sora túr, volt egyszer egy Hollywood.
Az amerikai filmipar szerelmes saját magába. Emiatt időről időre szobrot állít magáról, magának, hogy aztán megmutathassa a világnak azt a csodálatos kulturális fenevadat, amely a Sziklás-hegységen túli tarlókról meghódította a világot.
Ezek azonban egyre kevésbé érdeklik a jelen fogyasztóját. A műszaki fejlődés végett ma már szinte mindenki tud filmet készíteni, közzétenni, bárhol és bármikor megnézni, aztán villámgyorsan elfelejteni. Kutyát nem érdekel, hogy mit adott a világnak Hollywood, a mozgóképkultúra pedig egy okostelefonról a kádban nézhető dopaminfröccsé zsugorodott. Nem tett jót az sem, hogy a szórakoztatóipar botrányai sorra napvilágot láttak és látnak, továbbá, hogy nem utolsósorban ezek miatt az amerikai filmgyártás módszeresen hozzálátott erkölcsrendészeti eszközökkel felszámolni saját magát.
Ebben a környezetben alkotta meg Damien Chazelle a Hollywoodnak címzett szerelmeslevélnek tűnő Babylont, hogy az aztán az óvatlan néző pofájába robbanjon, mint levélbomba. A szemmel láthatóan bőlére eresztett rendezői szabadsággal élve nem fukarkodott mindent beleadni, hogy aztán arannyal és fekáliával kenje össze az ezüstvásznat ezzel a legújabb művével. Időnként rokokósan dagályos, van benne nem egy szájbarágós közhely, de mégis, a mozitermet elhagyva az ember egy jelenetet nem vágna ki ebből a vadregényből.
